Túléltem

Ennyi.

Túl vagyok rajta.

Épségben túléltem.



Aki nem tudná, a központi írásbeli felvételi vizsgáról van szó, melynek feladatsorait és javítókulcsát a http://www.oh.gov.hu/ adja meg, 13 órától olvasható.



Először az anyanyelvit írtuk, 45 percig, aztán volt egy 15 perces szünet, melynek utolsó 5 percében azért illett visszamenni a terembe, ahol írtuk a feladatokat. Aztán jött a matek, melynél már egy másik tanár jött be hozzánk, mint az előzőnél- amit azért kicsit sajnáltam, mert az első tanár szimpatikusabb volt, majd leírom miért.



Tehát, vegyük pontról pontra.

9:50 körül behívnak a terembe, hogy fogalaljunk helyet. Már előtte bejelentkeztünk, XY vagyok, beadom a személyi igazolványom, meg a diákigazolványom. A nő elmondja- névsor szerint- ki, hol foglaljon helyet. Rámosztják az ablakfelöli sor második padját, a külső- a teremhez és nem az ablakhoz közeli- széket. Előtte- mielőtt leülnék, a nőtől megkérdezem hova célszerű ülnöm, mert még jóval előtte úgy mondta, hogy ő majd elrendezi, de látván, hogy mindenki ott ül, ahol csak akar, rákérdeztem inkább. Mikor mindenkit kioszt, ki hol üljön és választ adva kérdésemre közli, én hol ülök, a keresztnevemen szólít, s utána teszi a 'baba' szót.

Bizony.

Majd létszám ellenőrzést tart, és névellenőrzést, olvassa a papírjáról a neveket, s közben nézi, mindenki biztosan a jó helyén ül-e, elér hozzám és- ahogy a többieknél a teljes nevüket mondta- engem a keresztnevem szólít és nagyot mosolyog rám.

Szerintem a gyerekek a teremben egytől-egyig azt gondolták, hogy nekem protekcióm van.
Pedig nem is! :-D

Aztán megkapjuk a feladatlapot- az anyanyelvit-, s hirtelen úgy érzem, hogy a papír üresen áll. Mintha egy sima fehér papírt adtak volna. Pár másodperc eltelik. Elolvasom az első eladatot, beírok valamit, majd tovább olvasom, de hogy mit olvastam, azt már nem értettem. Megyek le a második feladatra. Na jó, ebből semmit nem értek. Újból tovább megyek. Hehe, ez most miről ír? Fogalmam sincs. Menjünk tovább. De... ez így nem jó. Azt veszem észre, hogy semmit nem tudok, tényleg semmit. Olyannyira, hogy az jár a fejemben, nem is érdemes tovább olvasnom, kiviszem a papírt, bevallom, hogy nem megy, és kifutok a teremből, sőt az iskolából is! De... ezt ugye megbánnám később, úgyhogy veszek egy mély levegőt felnézek a táblára, próbálok megnyugodni és visszanézek a papíromba. És érdekes mód, értem amit a feladat mond.

Innentől már simán ment minden.

Mondjuk a matematika feladatlap már nem ment olyan könnyen, szerintem nehezebb volt, mint a magyar.

Letelt a következő 45 perc, melyre már más tanár jött be, s mi voltunk az első "osztály", akik pontban 45-kor rakták le a ceruzát és mentek ki az ajtón. A folyosó üres volt, majd a szülők- akik az emeleten várakoztak- lejöttek, s nagyon boldog voltam, hogy újra látom anyut és nem kell többet itt szenvednem a vizsgán. Mivel a reggelem- míg túl nem voltam az egészen- enyhe sírógörcsbe torkollott. :-)