Felfedezés, ballagás, antropológia..., a közepén meg csücsülök én

A felfedezésem még várat magára.

"A sekélyes örömök éltetnek igazán."- mondja magáról Hugh Laurie és vallom én is magamról.
Nem árt tudni, hogy a színész, ill. író, és jómagam mire gondolunk e kijelentés alatt. Pontosan e két hivatásra, a színészetre, s az írásra.

Most eltekintek a zenétől, ami mindig is érdekelt, s ameddig világ a világ, én pedig benne élek, érdekelni is fog, és inkább áttérek arra a két másik foglalkozásra, ami- csakúgy, mint a zene- végig velem volt, s lesz is.

Szóval, az írás, és a színészet...

Hogy kissé különcül fogalmazzak, "partedlis korom" óta vonz a színészet, a filmek, a szereplés. Mindig volt, s van is egy sorozat, amibe egyszerűen bele tudok bolondulni, amelyben a főszereplőnek a helyébe képzelem magam, akár jellegzetes vonásait is gyakorlom, majd elsajátítom. Legyen ez egy film, egy sorozat. Vagy akár egy könyv...

Ha kezembe kerül egy jó könyv, egész napra le sem bírom rakni, magammal viszem mindenhová, de tényleg mindenhová.
Ugyanúgy, mint a színészetben, bele élem magamat. (Természetesen bizonyos kereteken belül. Azért a valóság, és a könyv, illetve film-béli "élet" között tudni KELL határvonalat húzni!)

Könyv imádatom odáig "fajult", hogy magam is könyveket kezdtem írni. Olyan Meg Cabot stílusban. Úgy értem, limonádé regényeket. Valahogy úgy indult, hogy kiolvastam minden a polcomon heverő Cabot könyvet, sőt, néhányat nem is egyszer. Kerestem más könyveket, de akkoriban nem jelent meg több itthon a szerzőnő regényeiből. Ezért, saját szórakoztatásomra, könyvet kezdtem írni. Pontosabban könyveket. Többet, melyekből mind olyan, mint Da Vinci festményei: befejezetlenek.

Habár sem a színészettel, sem az írással nem haladok talán a legjobban, legalábbis nem úgy, ahogyan szerintem kéne, azért van még néhány ötlet a tarsolyomban...

Ahogyan már említettem, ott a zene. Dalokat írok, amit- ha akad rendszeres blogolvasóm, nemcsak Te, Anya-, akkor tudják/tudjátok ezt.
Aztán ott van még egy hivatás, ami igazán érdekel. Ez az antropológia. Tervezem, hogy majd az egyetemen, főiskolán- ha sikerül eljutnom odáig, s nagyon remélem, hogy sikerül- majd tanulom a tárgyat.
Sőt, meglehet, hogy a szakmában fogok elhelyezkedni, és én leszek az első bűnügyi antropológus kicsiny- de reméljük mire eljön ez az idő; nagy- országunkban. Bűnügyi antropológus, akárcsak Dr. Temperance Brennan, Kathy Reichs regényéből, vagy ha úgy jobban ismernek/ ismertek rá, a Dr. Csont-ból.
Lehet. Nem biztos.

És, akkor következzen az utolsó ötlet a tarsolyból, amire az első mondat is utal...

Felfedezés.

Mindig volt egy "álomképem", ami a felfedezésemről szól.
Sok helyen hallani, hogy ezt- azt a sztárt, itt-ott felfedezték. Mondjuk egy étteremben, az utcán, a helyi kávézóban.
Én is eképpen gondoltam el a felfedezésemet, csak...a Drogeria Markt-ban. Én az egyik soron vásárolok az anyukámmal, közben eszmecserét folytatunk, a másik soron pedig egy ügynök, aki leszólít, másnapra megbeszélünk egy ebédet, életrajzomat elküldi néhány céghez, s pár hét múlva már csörög is a telefonom, egy reklámajánlatra.
Szóval, valami ilyesmi, míg aztán eljutok az "álomszerepemhez", amitől világhírű leszek. Ahogy a forgatás, a premier lezajlott, hullanak az ölembe jobbnál jobb, világsztárokkal teli szerepek.

:-)
Szép álmok! De egyenlőre a 3 nap múlva-i ballagásomra koncentrálok igazán. ;-))