Először is, köszönöm, hogy a családtagjaim közül néhányan jelen voltak, nagyon örülök neki! Az előadáson résztvett természetesen az Anyukám, a három Nagyszülőm, a Keresztanyukám, és két Unokatesóm. (Utóbbiak egyikét- a kisebbet- sajnos nem láttam a tánc közben, de a kamera felvételén már igen!) Szóval, köszönöm, hogy ott voltatok és kameráztatok, vakukat villogtattatok, és örültetek velem, hogy táncolok! :-)
Mielőtt élesben ment volna a dolog, elpróbáltuk kétszer a táncunkat, és- bár elég szokatlan volt a nagy abroncsos szoknyában- azt hiszem nagyon jók voltunk mindnyájan!
Olykor- olykor letaposták a szoknyámat, én is másokét, előbbitől néha úgy éreztem orra esek, de végig mosolyogtam, s nem tettetett mosoly volt az, hanem tényleg nagyon boldog voltam. Egyszerűen imádtam táncolni, úgy éreztem, mint mikor egy medencében fekszel, egy nagy úszógumi tetején, és hagyod, hogy a víz hullámai ringassanak. Biztos tudják/tudjátok, hogy gondolom. Így éreztem. Szóval, néhányszor a lépések tényleg nem lépéseknek tűntek, hanem inkább suhanásnak. Olyan suhanásnak, mint amit a Vic-et játszó fickó (Michael Caine) próbál tanítani Gracie Hart-nak (Sandra Bullock) a Beépített szépség c. filmben. Szóval, suhantam. Azt hiszem. :-)
Mikor a táncnak vége lett, kis szomorúsággal hagytam el a "parkettot" (vagyis a tornaterem alapzatát), mert még eltáncoltam volna néhányszor a keringőnket, bár erre már nem volt lehetőség.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése